11
dec
11

FilmMaraton 2.0


Már második alkalommal került megszervezésre a PKE-n a Filmmaraton, mely most kicsit nagyobb tömeget vonzott. 715 percnyi film (persze ebből levonódik a stáblista) talált gazdára.
Nem hivatalos témája a Filmmaratonnak lehetett volna akár Boston is, mivel – a véletlennek köszönhetően – a megtekintett 6 filmből 4-nek nagyon erős kötődése van ehhez a városhoz. Az elsőként megtekintett The Social Network nagyrészt a Harvard-on játszódik, amely egyetem pedig Boston metropolis övezetében található. Kevin Spacey az egyik producere ennek a filmnek, míg a 21-nek az egyik főszereplője, amikor is egy MIT-s tanár alakít. Az MIT pedig a Massachusetts Institute of Technology, amely szintén Boston szomszédságában van. A harmadikként vetített Mindhunters nem illik bele a Boston-i filmek profiljába (ez a film témáját figyelembe véve szép mondattá válik) és – természetesen nem ezért, de – a leggyengébb film volt a maratonon. Következett a Good Will Hunting, melyben egy hányattatott sorsú Dél-Boston-i srácról van szó, akit nem más mint Matt Damon alakít. Ő és Ben Affleck írták az Oscar-díjas forgatókönyvet – amúgy az előbbi Cambridge-i születésű, míg az utóbbi pedig jó ideig szomszédja volt, innen az ismeretség is – és megnyerték Robin Williams-et az egyik főszerepre. Robin a következő, Patch Adams című filmben már főszereplővé avanzsált elő, szóval itt is egy kapocs. A zárásképpen vetített The Town pedig egy Boston-ban és ennek egy kerületében, Charlestown-ban, játszódik és a rendező, író és egyik főszereplő nem más mint Ben Affleck.

Akkor tehát a lista egyszerűen, az értékelésemmel, valamint trailer-hez vezető link-ekkel (a címre kattintva):
The Social Network (Social Network – A közösségi háló)10/10 (Egy érdekes témát nagyon érdekesen és igényesen, jó színészekkel mutat be.)
21 (21 – Las Vegas ostroma)8/10 (Jó téma, viszonylag pörgős film, de a nem elég mélyreható és kicsit túl sok a közhely.)
Mindhunters (Egy gyilkos agya)6/10 (Abszolút C kategóriás film, ha nem is direct-to-DVD, semmi különös, egy csepp eredetiséggel megspékelve.)
Good Will Hunting10/10 (Isteni film, egyik abszolút kedvencem, zseniális forgatókönyv és ehhez méltó rendezés és színészi játék.)
Patch Adams7/10 (Üde kikapcsolódást nyújtó film, igaz kicsit túl erősen érzelmekre utazik – igaz felettébb hatásosan.)
The Town (Tolvajok városa)9/10 (Utóbbi évek egyik legjobb filmje, erős forgatókönyv, jó szereposztás és általam kedvelt rendezési/operatőri munka.)

Zárásképpen pedig az a szám, amit kegyetlenül szarrá hallgatok mostanában:

U.I.: Ha valakit érdekelne az előző FIlmmaratonról szóló cikkem ITT található.

16
okt
11

Do Gólyanap


Ennyire talán nem hanyagoltam el rég a blogom, mivel kb. a csúcson hagytam abba, igaz már nem is tudom, hogy miért – gondolom túl nagy tempóban publikáltam és kiégtem. Persze nem ilyen drámai a helyzet. A mai bejegyzés apropója, ugyan úgy mint az utolsóé, egy nagyon fontos dolog: a Gólyanap – természetesen az utolsóé nem a Gólyanap volt, de szintén fontos, mégpedig a B.U.G. Mafia albummegjelenése.
Vissza és egyben rátérve a Gólyanapra: elméletileg minden évben kellene legyen, egyfajta after-party-ja a Gólyatábornak, mely által egy szeletet kiharaphatnak a tábori tortából az ott nem megjelentek, akiknek pedig tetszett, azok számára egy második felvonásként kerülhet be a naptárukba. Mikor Gólya voltam megcsináltuk T-vel, ily módon belerázódva a PKED-be. Aztán igazából lusták voltunk rá, hogy megcsináljuk, mások pedig leszarták. Idén feltámadt a lelkiismeret és megadjuk az elsőévesek azt a lehetőséget, hogy még a tél beköszönte előtt kiélvezzék a szabad levegő nyújtotta lehetőségeket. Ha a Gólyatábor after-party-jának nevezem, akkor mindenképp a PDN – Diáknapok előzetes kifejezés is illik rá – igaz filmes szavakkal élve csak egy teaser trailer, mivel nagyon kis darabkáját mutatja be a PDN-es életérzésnek, de erről bővebben majd májusban.
A lényeg, a lényeg, az pedig nem más, minthogy elsőéves PKE-sek 5-6 fős csapatokat kell formázzanak és megvédjék kalózflottájuk becsületét – mivel a rendezvény témája a kalózkodás. Új és új köntösbe bújtatott játékok várnak majd a játékosokra, melyeket a lelkes szervezőgárda szívvel-lélekkel fog levezényelni – persze azon önös érdekből, hogy a haláltusát vívó csapatok sós könnyeit felnyalhassa.

Október 26. 12 óra a “kihajózás” időpontja és, hogy ne maradj le az árbocbontásról 24-ig jelentkezned kell a PKED irodában. A várható szélviszonyokról és a rendezvényről a PKED főhadiszállásán és az esemény puccos facsé-oldalán kaphatsz velőig-ható felvilágosítást (vagy az aláhúzott szövegre, vagy a képre kattintva érhető el a szóban forgó kikötő).

Zárásképpen pedig egy kis Guess Who, azon egyszerű indokból, mivel ma volt koncertje a Tavirózsa Bevásárlóközpontban – melynek tanulsága a rég megtanult lecke (nem, nem a kicsi az ország, nagy a bánat), hanem, hogy az ingyenes koncertek nem az igaziak.

U.I.: Ismét, sokadjára, megígérem, hogy nem hanyagolom el a blogom – azért nem holnaptól várható a bejegyzésdömping.

01
szept
11

Înapoi În Viitor


Valószínűleg rekord idő telt el mióta nem írtam egy bejegyzést sem, de most olyan dolog történt, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül: megjelent a B.U.G. Mafia új albuma, az Înapoi În Viitor! Túl sokat nem tudok hozzáfűzni, én is csak most töltöm, de biztos über-fasza. A fenti képre kattintva lehet YouTube-on hallgatni a számokat, míg EZEN a linken ingyenesen letölthető a hivatalos oldalukról.

U.I.: Fasza kis alkalmazást rittyentettek hozzá, látszik, hogy a Mafia nem szarral dobálózik.

19
jún
11

A-HA

Megtévesztő lehet a cím, de nem a 80-as évekbeli szintpop együttesről lesz szó ebben a bejegyzésben, hanem Sub Bass Monster új számáról és a hozzá készült videóról. Ez nem más, mint a Sári Évivel közösen készített Aha. Persze lehet hüledezni, meg minden, de attól még nem lesz rossz szám. Persze tisztában vagyok én azzal, hogy nem is egy Nem vagyok ideges vagy Mindenki másképp csinálja – azzal együtt, hogy ez utóbbira témakör szempontjából hajaz -, de ettől még így is a mostani számok minősége fölé megy mind zenei, mind vizuális téren – és most nem Évire gondolok. Remélem ezután nem következik egy újabb több éves hallgatás, hanem elkezd újabb számokat nyomatni Sub Bass, majd végül kijön egy album is. Sajnos eddig úgy néz ki, hogy a magyar hip hop Dr. Dre-je címre hajt Szabi.

U.I.: Persze a kommentekben ismét megszaladt egyesek keze és fikázzák azt a személyt, aki Nem tetszik-et nyomot rá; úgy látszik már nem is kell valami nekik nem tetszőt írjon ahhoz, hogy nemtetszésüket kifejezzék elég, ha kulturáltan és megfelelő módon nemtetszését fejti ki – szerencsére Jutin (még) nem csak Like van, hanem a jó kis Dislike gomb is megtaláljató.

13
jún
11

Re:

Kicsit több mint egy hónap szünet után egy óriási örömhírrel térek vissza. Igen, megtörtént a kb. elképzelhetetlen: megnyerte a Dallas Mavericks az NBA bajnoki címét! Megvan Nowitzki-nek az első gyűrűje!

U.I.: jah és nem rongyos 4-3-ra, hanem cuccos 4-2-re, úgy, hogy Miami-ban adta be az aranylövést LeBron-éknak!

11
máj
11

Mi se rupe ****


A Manifest sikerén felbuzdulva Guess Who önmagát utánozza: kiadott egy netes single-t, valamint egy mainstream-et is. Az utóbbi, a nagyközönségnek szánt, Tot Mai Sus pedig ma fog bemutatkozni a ProFM-en. Mivel az időutazással még kisebb gondjaim vannak, konkrétan, hogy csak egy irányba és majd mindig konstans sebességgel történik, most a már megjelent netes fanbase számára készültről fogok kicsit elmélkedni.
Ez nem más mint az Oriunde Te Duci és a Ştiu Deja kombója – tú in voán módon adták ki. Az előbbi egy pörgősebb, teljesen rádióbarát szám, melyet meghatároz az erőteljes dob, valamint egy “szép torkú” rézfúvós. A hozzá készült videorészlet is karakteres fajta – meg kell nézni, nem igazán leírható. A Ştiu Deja egy tényleg underground-osabb hangvételű és hangszerelésű szám, melyet kitűnőképpen támogat a videoja.
Pár dolgot leszűrhetünk: Guess Who jelenleg az egyik legjobb hip hop-er Romániában, jó a flow-ja, a hangja és szerencséjére egy nagyon jó produceri duó támogatja – az Agresiv-os fiúk, az Okapi Sound részéről -, akik világszínvonalú alapokkal látják el.
Mielőtt még elfelejteném: hamarosan megjelenik a Tot Mai Sus című albuma egy Gazeta Sporturilor-al együtt. Do vásárol!

U.I.: Grasu XXL is segédkezett úgy a szöveg, mint a zenei rész létrehozatalában – készül a sütőben a balkán Batman és Robin.

10
máj
11

Creativity feat./vs. money

Állíthatom, hogy reklámmániás vagyok, mivel azokat a szpotokat, melyek tetszenek tízszer is megtudom nézni egymás után és még le is töltöm őket, nem elég, ha a Juti tárolja. Az tartja életben eme szenvedélyem, hogy majd minden nap rábukkanok egy-egy minőségi, ötletes darabra, melytől ledöbbenek és rendszerint felhúz, hogy miért nem tud nekem ilyen eszembe jutni, hisz olyan egyszerű. Videoreklámok esetében a poénosság jön be, míg a nyomtatott verziók esetében az elhelyezés, valamint a könnyen megérthető másodlagos értelem küld padlóra. Na most ennyi bőven elég volt az életrajzomból, inkább az alábbi kép zsenialitását fejteném ki. Legalábbis azt, hogy nekem miért tetszik annyira.
Gondolom mindenki látta már a Dorna ásványvíz szaladós reklámjait valamint a Coca-Cola Happiness Factory-s cuccát – mindkettőt nyomatták ezerrel és úgy tudom díjakat is nyertek -, de Szűz Mária repedt sarkára mondom nem értem mi olyan jó bennük! Szerintem ha csak azért használnak jó grafikát, hogy elfedjék a mondanivaló, történet hiányosságait, akkor azt már rég megette a penész. GCI nélkül, vagy igazán minimálissal is lehet ütős reklámot csinálni és ha ezt valaki tudja, akkor az a Cola; gondoljunk csak a régi jó kamionos félpercesekre. Persze nem vagyok én a technika fejlődésének ellenzője és annak se, hogy ezt bevessék új ügyfelek megnyerésére, de ezt stílusosan kell tenni, mondjuk úgy ahogy az izraeli Pelephone tette ezzel a reklámjával (egyébként a Creative Monkeyz-on találtam – akinek így nem mondana sokat, ők a RObotzi kitalálói; werkfilm erre, az utolsó két video).
Az a “baj” a videoreklámokkal, hogy egy nyomtatotthoz képest sok időt “rabolnak” el az ember életéből és van milliónyi olyan helyzet, amikor nem is kivitelezhető az ezekkel történő promózás. Hál’ Istennek! A nyomtatott reklámokban az a jó, hogy úgy kell tervezzék őket, hogy 1-2 másodperc alatt magával ragadja az embert, tehát folyamatosan új ötleteket kell bevetni. Így járt el a Land Rover, amikor is a nagypapa korú Defender-ét próbálta a potenciális vevőkhöz eljuttani. Egyszerűen zseniális!

A tagline asszem “Travelling a lot” volt.

09
máj
11

Szakítás

2-szer két mondat=2 szó. Nem a teret görbítettem meg, csak az érem két oldalát mutatom meg

Igen, loptam.

08
máj
11

ValóVilág

Vége a ValóVilágnak. Most nem tudom, hogy ennek örülnöm kellene vagy szomorkodnom. Szerintem inkább az utóbbi, már nem azért mert most már nem nézhetem az egyre fogyó idiótákat, hanem, mivel ezután az über-antipatikus Alekosz fog minden nap több prómóból is visszaköszönni a képernyőről amint a fizetett monogám utcalányok közül próbálja kiválasztani a Nagy Őt. Hát akkor inkább VV még két hétig – már kb. a neveket is megtanultam és össze is tudom kötni az arcokkal.
Előbbi elmélkedésem után kijelenthetem, hogy én is gyászolom a műsor végét, és amint azt Kusturica-tól megtanultuk egyetlen temetés sem az igazi zenekar nélkül, így a legjobban ideillő számmal búcsúztatom a bagázst:

U.I.: Annyira megkurvult a Jutis társadalom, hogy a “Való Világ”-ra történő keresésre csupán a második oldal hatodik eleme a Ganxsta-féle inkarnáció.

05
máj
11

Do PDN!

A tavalyi, valamint tavaly előtti példát követve idén is lesz PDN – Partiumi DiákNapok. Kb. ugyan az a felállás, új próbákkal – még több móka és kacagás! A héten további információk (www.pked.ro, facebook.com/pkediak, meg persze itt) és legfőképp a nyitóbulival kapcsolatos bejelentés.
Egyelőre annyit, hogy május 18-22. között fog zajlani; a start pedig 18-án este 8-9 magasságában lesz a Báynában/Gekkóban!
Addig is itt egy kis kedvcsináló Mr. Siid tolmácsolásában, melyet az előző két évi képek támogatnak vizuálisan. Enjoy, like (a) Coke!

A PDN – Partiumi DiákNapok nem összekeverendő a Studfest/Diákfest-el, melyet az NMD szervez – az más stílusú is. Do mindkettő!




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.