Volt tegnap maturandusz. Én is voltam. Nem az ényém volt újból, pedig egyáltalán nem bántam volna. Most nem fogom elmesélni, hogy mi volt és ilyenek. Azt úgyis tudja aki volt és aki nem, azt meg nem érdekli. Ellenben volt egy pár figyelemre méltó – mondjuk úgy, hogy – történés.
Előre beszámított késés. Full-on túl töltött terem. Benézek. Semmi hely. Hihetetlen megérzéseimnek köszönhetően megtalálom a másik ajtót – megláttam az “EXIT” feliratokat és csak valahonnan jutnak ki. Benéz, diszkrét csodálkozás, apró hezitálás, de végül önelégült arccal falhoz támaszkodik. Kis idő múlva gyönyörűséges gondolatok által fűtött fejjel megfordulok, mivel valaki megveregette a vállam. Azt készültem mondani, hogy nincs nekem sem több helyem és meg sem fogok moccanni, mikor megláttam, hogy Jamm szólt. Természetesen elindulok felé, mivel örültem az ismerős arcnak, mire azt mondja, hogy nincs hely. Röviden – csináltunk. 5 perc után ülőhely is volt. Nem sokkal később megérkezett Aladin. Aladin, akkor lett Aladinná kereszetlve és nem tudom a hivatalos nevét. Jobban mondva az addigi hivatalosat, mivel tegnap óta csak símán Aladin. Ismertetőjelei: 100 százalékosan indiai és fekete, mint a halál; szokásosnál több piercing díszítette dicső koponyájának bőr által borított részét (kb. 6 darab). Mint később megtudtuk nem egyedül jött és nem is egyedül akart elmenni, de nem volt szerencséje (balfasz). Szerintem nagyobb sikere lett volna, ha a varázsszőnyegén érkezik és a Dzsinit sem hagyja otthon, de ő tudja. Egyébként nem tud magyarul, és románul is csak egy nagyon keveset. Nem tudtuk eldönteni, hogy Aladin-földön milyen nyelven beszélnek az emberek és arra a megegyezésre jutottunk, hogy aladinul.
Itt szeretném megjegyezni, hogy mától lehet jelentkezni ingyenes aladinórára, melyet én tartok. Versenyek lesznek szervezve és értékes díjak kerülnek kiosztásra. De mivel alacsony költségvetésű, non-profit egy rostán kell átesniük a jelentkezőknek. Nem kell megijjedni, nem nagyon szigorúak az elvárások. Csak két kitétel van: a jelentkező nőnemű legyen és találjon valami közöset saját magában és találomra egy FHM, CKM, Playboy, Hustler címlapon szereplő csajjal.
Visszatérve a maturanduszra. Egy nagyon érdekes és meglepő dologra hívták fel a figyelmemet. Ez a dolog a következő: ha érdekel egy műsor (jelen esetben a maturandusz) és figyleni akarod azt, akkor erre a legmegfelelőbb hely a karzaton a leghátsó sorba ülni. Ezt abból tudtam meg, hogy felhívták rá a figyelmemet. Egy nő a hátunktól rettentő elragadó hangon, mi tőbb ennél is megnyerőbb hangsúlyal hozta a tudtunkra, hogy ő szeretne figyelni, mivel érdekli és tőlünk nem tud. Mire az egyik megjegyezte, hogy lehet, hogy erre nem a legmegfelelőbb helyen ül. Ez a megjegyzés nem igazán segítette elő azt, hogy csendben legyünk, mivel 5 percig ezen szórakoztunk.
És most jön a hab a tortán. Felhívott egy csoporttársam, aki azt mondta kb. egy héttel ezelőtt, hogy nem üzletel velem, mivel átverem. Átadtam a telefonomat, hogy beszéljen vele az egyik haverom. A felvétel megvan, mivel használok beszélgetésrögzítőt. Hehe ….
Egyébként a műsor fasza volt, a hangulat is, csak jót tudok mondani. Várom a következőt. Talán majd ma este. Több mint valószínű.
Akkor íme a hangfeltvétel, de videoként, mivel csak úgy ment.
Hat igen….ez a telefonbeszelgetes tuti volt:D..foleg hogy utolag rajottem, hogy egyik haverom volt az, akinek azt mondtam(dew3yl sugallatara), hogy”Inkabb felgyujtom , minthogy neked adjam”:))…aztan az se volt semmi Amikor a scajt megkerdeztuk , hogy “Aladin a baratod?”..ja meg mikor elhivta aladin szukkozni , hogy “Ugye nem gondolod, hogy aladin azt akarja, hogy csak a szonyeget razd ki?:)))”…jo maturandusz volt nekunk, meg aki akart figyelni utolso sorbol:)))