And the winner is ….

Ez fog eldőlni vasárnap. Miután Boriszék kiestek már nem sok esélyük maradt Fritzéknek. Az is igaz, hogy a számításaim eddig se jöttek be az EB-n, tehát jó, hogy nem szoktam fogadni. Nekem, nem tudom, hogy miért, de nagyon gólszegénynek tűnt ez az EB. Kis utánanézés után megtudtam, hogy nem így van. Simán az átlagos szinten van. De azért a döntőre kiváncsi leszek. De nem azért amiért mindenki más, hanem a show miatt. Négyszáz, azaz négyes száz fellépő lesz. Emellett élőben előadja a torna hivatalos dalát Enrique Iglesias. Nem tudom, hogy mi lenne a jó. Ha előtte előadná és akkor a spanyolok megszégyenülve kellene játszanak, vagy ha utána. Ha utána akkor két lehetőség van.
1. Spanyolország lett az Európabajnok, de nem tudnak felhőtlenül ünnepelni, mivel egy honfi leégeti az egész nemzetet több millió ember előtt;
2. A teutonok nyernek és kínzás képpen, mint egy a kést megforgatva bennük, még meg is hallgattatják a spanyol tizenegyel Enriquet.
Szerintem nem volt nehéz kitalálni, hogy nem vagyok egy Iglesias rajongó. És ez familiálisan igaz. Nem az én családomra, hanem az övére. Amikor a Julio Iglesias posztert meglátom a városban elkap a röhögés. De azért még rádobnak egy lapáttal, azzal, hogy alá rányomtattát valami faszom-baszom román előadó nevét egy jelzővel ellátva, amely …. inkább csak leírom: (azaz csak leírnám, de sajnos nem jut eszembe, de meg fogom nézni és frissítem majd a bejegyzésem). Ha már a nevét úgyis elolvastam, akkor már megnéztem a róla szóló szócikket Wiki-n. Tudtam, hogy van egy száma, amely szerepel a Step Up 2 The Streets soundtrack-jén, de nem tudtam melyik. Megtaláltam és a Push. Mikor először hallottam tetszett nagyon, csak mikor megszólalt kicsit megállt bennem az ütő. Mi köze van neki ehhez? Ennyi erővel én is szerepelhetnék a K1-ben. Nekem is két kezem és két lábam van. Mondjuk a ringbe való belépést követően, lehet kevesebb. De akkor is miért jó az, hogy ő ilyet énekel? Nekem valahogy nem hihető. És sajnos egyre több dolog nem hihető.

( Kis zárójel

Megláttam, hogy van videója is a számnak. Megnéztem. Láttam, hogy Lil` Wayne is szerepel benne. Nem hagyhattam ki. Nem azért mert szeretem, hanem mert annyira kivagyok tőle is. Szerintem úgy néz ki mintha Amy Winehouse és Alien gyereke lenne. Az Alien-től csak a színét és a torkát örökölte. A torkát nem énekhangra értem, hanem fizikai megjelenésre. Már-már norbis az ádámcsutkája. A színe pedig az Amy génjeit megfertőző Alien ribozómáktól lett olyan. Nem kicsit fekete. De ez még egy dolog, így születik az ember, mit tegyen. De az, hogy feszt be van lőve és nem fókuszál a szeme már nem kis munka eredmény, de hát volt kitől lássa. Ami a legjobban irritál azok a tetkók. Ne értsen senki félre nincs abszolút semmi bajom a tetoválásokkal, ameddig nem „vernek pofán”. Ha van egy ócska kínai felirat az ember bicepszén vagy egy nonfiguratív nap-lemente-felkelte-delfin-tarantula-semmi-se lower back-jük a csajoknak az az ő dolguk. De mikor a füle cimpája sem menekült, vagy egy céltábla-szerűséget varrat a szemöldöke közé az azért nem gyenge. Ezzel sincs semmi bajom, csak nem fogom azt se elhinni, hogy ezt azért csinálja mivel tetszik neki és ne is jöjjön azzal a dumával, hogy ez nem magamutogatás. Az álnok hozzáállás nem jön be.

Nem mániákus!

Mint a cím is mondja nem vagyok mániákus, de egy kicsit sem. Igaz megúszhatnám, hogy most ezt leírjam, ha csak simán kihagynám azt, hogy mikor írtam ezt a bejegyzést. Román idő szerint, azaz GMT+2, most 0054 Zulu van. Talán a JAG-ben volt a zulu, vagy valami hasonló témájú katonás filmben. (Gyengébbek kedvért 00:54)
Már eleve van aki megkérdi, hogy minek írok blogot. Van aki azt mondta, hogy senki se olvassa. És? Magamnak nem írhatok? Van aki naplót ír. Én blogot. Egyébként pedig olvassák. Jelen bejegyzés megírásáig 4.404-en nézték meg. Igaz ebből 3.999 én voltam, de köszönom a különbözetet alkotó öt embernek. Hehe…
Most, hogy ennyire híres és népszerű a blogom megengedhetem, hogy egy kicsit szívassam az olvasókat. Vagyis csak egy részüket. Nem túl sokan, de egy páran megjegyezték, hogy „de sok időd van”. És ezt olyan hangsúllyal mintha legalábbis ők sűrgősségin lennének ügyeletesek 24/7 és semmire nem lenne idejük. Szinte megtiszteltetésnek érezhettem, hogy szóba álltak velem. Egy bejegyzés megírása nem túl hosszú folyamat. Mivel tudom a megkezdés idejét most le is fogom mérni, hogy ez mennyi időt vett el az életemből. Igaz, hogy én világ életemben keményen dolgoztam, azért mindig szakítottam időt a fontos dolgokra, amilyen most a blog számomra. Egy ideig főállású kisgyerek voltam, aztán óvodás, majd iskolás. Épp csak befejeztem az iskolát máris egyetemistává váltam. Az órarendem nem volt túl zsúfolt, hála a készítőjének illetve nekem, hogy kicsit hétről hétre megcsonkítottam, és emiatt az egyetem mellett elkezdtem dolgozni. Előszőr fűtő voltam a napnál. Ezután következett a Formatel – amelynek a leírása már nagyon érlelődik bennem. Miután ezt abbahagytam, következett a vonatkerék-felfújó állásom. Eztuán egy kevés ideig passzív munkakeresésbe vágtam, amely nálam már-már munkakönyves állás lett. Sajnos erre nem adtak, de a végén csak átbasztam én Uncle Sam-et és megvolt a munkakönyv. Ezután jött a jelenlegi munkám. Ez lényegében abból áll, hogy különböző városokról írok cikkeket egy turisztikai weboldalnak. Na ez normál meló, normál fizetéssel és nagyon jó munkaidővel. Ha valaki agyilag nem zokni akkor megértette, hogy eddig két munkahelyem volt, ami nem túl sok. Ez összesen nem egészen kilenc hónapot jelent (hat hónap Formatel és három hónap a jelenleginél). Tehát volt időm, mint a tenger. Még ha későn, ami már korán, is feküdtem le, akkor is kipattan a szemem legkésőbb délután négykor. Onnantól azért késő estig csak van egy kis idő. Belefér, elmondhatom, hogy írok a blogomba. Nem töltök órákat a tükör előtt, nem dolgozok hosszú órákat (rendszerint) és nem is netezek mint egy őrült. Nem lógok egész nap a messengeren arra várva, hogy valaki felbukkanjon aztán megrohamozzam a kérdéseimmal. Felhívom, hisz arra van a telefon. És elárulom, hogy ha elfogynak a promóciós percek, nem ugyan abban a hálózatban van vagy, ha esetleg nincs aktiválva a Student akkor is lehet telefonálni. Ezen biztos sokan meglepődnek. És még egy érdekesség: csúcsidőben is lehet telefonálni. Ha már megvettem azt a műanyag szart, akkor használjam. Nem is szoktam órákat hi5-on lógni, hogy frissítsem a profilom. Olyan 2-3 havonta rászánok pár órát és akkor rendbe teszem, Á-tól Z-ig. Itt is szeretnék megállni egy pillanatra. Nem tudom, hogy mindenki tisztában van-e vele, hogy mikor kapsz egy Friend Requestet, akkor olyan lehetőség is van, hogy No Thanks. Azért mikor a Friends mellett két ezernél nagyobb számot látok, akkor elmosolyodom. Voltam már egy pár esküvőn, de még sehol sem láttam 300 embernél többet és úgy igazán termet sem sokkal nagyobbakra. Kiváncsi vagyok, hogy vajon a kosárcsapat tud-e majd játszani, amikor a most-hi5-osok elkezdenek házasodni. Mivel kábé a sportcsarnok elég csak annyi ezer meghívott befogadására. Vagy max azt tudom elképzelni, hogy az uszodában leengedik a vizet és a medencét beáldozzák. Mások lógnak egy kóla mellett órákig egyedül vagy legfeljebb ketten a Lotusban vagy vonalkódra pontosan ismerik már a cuccokat mert annyit jártak az üzletben, de még a kasszát nem látták közelről. Természetesen ha arról van szó, hogy van-e idejük, akkor igen, de eddig el voltak foglalva. Arra a válaszra, hogy mivel rendszerint a válasz: „dolgok, tudod” (ostobenkó kurvás nézés, és agytevékenység tartós hiánya esetén kaccsintás is), „aludtam” vagy „messengereztem”. Valami miatt a „dolgok” már egy nagyon gyilkos szó lett. És van olyan eset, hogy párosul a „folytassam/mondjam még” kifejezéssel is. Ez nem tudom miért, de a beszélőben olyan hatást vált ki, hogy ő valami kivételeset tett, amelyről mindenki tudja, hogy mi és nem lehet visszakérdezni. Általában egy erőltetett mosoly követi és a beszélőtárs is olyan vigyort alkot az arcára, mintha egyet értene vele és pontosan tudná miről beszél. Ha a kívánt reakció elmarad, akkor egy összezavart arckifejezés fedezhető fel, az addig hihetetlenül magabiztos beszélő arcán. A visszakérdezés felér egy újabb Pearl Harborral. Az alvásra nincs megjegyzésem, csak annyi, hogy azt szerintem nem csinálja az ember, hanem csak hagyja. A messengerezést, mint elfoglaltságot én nem értem. Majd lehet én is egyszer megtudom, hogy az milyen, de az is lehet, hogy olyan, mint a „dolgok”.
Egy szó mint száz ez egy nagyon hosszó bejegyzés lett ismét és nem mondtam vele szart se. Az az öt ember elolvassa és ezt is megtudja róla. A többiek, akik nem olvassák a blogom nem tudják meg, pedig róluk is szól én pedig megint elbasztam 37 percet. És még nincs vége se. Te jó Isten.
Már nem fejezem be amit akartam, de holnap igen.

PS: Ha ez a bejegyzés a munkámhoz kellett volna, akkor 25,8 RON-al lettem volna gazdagabb. Pech.

Még melegében …

… szeretném elmondani, hogy megjelent az új Opera. A reklámnak megfelelően nagyon jól néz ki, de azért nem túl bonyolított. Észrevehetőbben gyorsabb mint az előző, amelyik (nálam) jóval gyorsabb volt a FireFoxnál. A bannerre kattintva le is tölthető.
Banner-ről jut eszembe. Bruce Banner. Gamma sugárzás. Ha még mindig nem állt össze a kép, akkor segítek: Hulk. És az a hihetetlen fajtája neki is. Olvastam Kati blogjában (tudom közös blog, de én téged ismerlek, meg egyébként is ezen az oldalon én vagyok a főnök!), hogy esett már egy pár szó különböző filmekről. Az „én, mint észkombájn” típusú kijelentésére emlékezve Bojler Gyulának, kimondhatom, hogy „én, mint mozibarát” (itt meg kell jegyeznem, hogy egy másik szót akartam használni, amelynek első része a „mozgófilm” négy betűs szinunímája, míg a második a ferde hajlamúak beállítottságát írja le, talán kicsit sértő módon, négy betűvel, ám nem engedte a kezem, hogy ezt az „én” szó tőszomszédságába leírjam) […] Akkor tehát én, mint mozibarát szintén úgy érzem, hogy beleiktathatok egy kis filmértékelést a blogomba. Nem érzem úgy, hogy ez másolás lenne vagy ilyesmi, hisz nem ritka dolog ez. Lehet, hogy valami heti dolog lesz belőle; mondjuk péntekenként egy-egy filmről adom közzé a véleményem.
Igaz nem péntek van, de még nem is biztos, hogy pénteki programom lesz ez, de szeretnék egy pár szót ejteni a The Incredible Hulk-ról. Előljáróban annyit, hogy szerintem nagyon jó. Igaz a sima Hulk-ból semmire nem emlékszem, de azért úgy éreztem, hogy ezt meg kell néznem. Ez mozit jelent, valahogy itthon nincs meg az a hangi és vizuális élmény. Jegyfoglalás természetesen problémamentes: hála a Multicard-nak, már nem kell lebetűzzem, hogy B-Ö-S-Z-M-E-T-E-G ÁR-PÁD. Ezt a történetet most nem nyitom meg, majd egyszer. Kicsit késve érkeztünk és lekéstem sajnos azt a részt, hogy nem szabad kamerázni a vetítés alatt. Valahogy csak túltettem magam rajta. A kevésbé hardcore multiplexezők megsegítésére egy néhány túlélő taktikát mondanák itt el, ha nem gond. Utolsó sor keskenyebb mint az előtte lévőek. Kb. hátulról a harmadik sor után egységes a sorköz. Ha nem egyedül mész, ami elég életszerű, a kólát soha ne az ismerős felé tedd, hanem a másik irányba, mivel íly módon két karfád lesz. És talán a legfontosabb, hogy a foglaláskor a vetítővászon az ilusztráció tetején hejezkedik el. Elég vicces látvány, mikor ürességtől kongó teremben a második sorban van lefoglalva két szék.
Visszatérve Hulkhoz. Mind a hossza, pár perc hijján két óra, az animácók minősége, esőcseppek a zöld bőrén, és a történet tetkintetében a film nagyon jó. Nem voltak unalmas összekötőrészek és néhány részben nem erőltetett poénokat is elsütnek. Vannak akik nem szeretik, ha van egy filmnek folytatása. Én személy szerint igen. Ugyan úgy, ahogyan a jó minőségű – értendő szerplő és történet szempontjából – sorozatokat is szeretem. Ha valamit megnézek és tetszik, akkor miért nem lehetnének újabb történések, hisz nem halnak meg a szereplők. Ennek a filmnek lesz folytatása: vagy simán továbbfut az itt megkezdett cselekény, vagy összeáll „A csapat” és azzal folytatódik a Marvel-szága. A film végén feltűnt Tony Stark. Aki nem ismerné névről, ő Iron Man. A következő film, amelyről írni fogok.
A sok jó mellett azért találtam két kivetni valót is a filmben. Igazából nem a filmben van a baj hanem a mostani trenddel és egy cég munkájával. Az első az az, hogy már unom a sablonos felépítést: jót megszivatja a rossz, jó visszavág, rossz berág, rossz nagyobb és erősebb és nagyon hajszálon múlik a jó élete, de győzedelmeskedik. Ezt már azért a Robocopban is meg lehet figyelni, mikor a Madárrobottal harcol. Az hogy ennek ellenére nem unalmas a Hulk szerintem azért dícséri a rendezőt és társait. A másik dolog, amit nagyon forcsának találtam az a számítógépes grafika részén van. Olvastam a Wikin PAUSE [Aki nem ismerné Wikipédia és elértem már az Addict szintet, a magam által felállított skálán. Mentségemre legyen mondva nem én vagyok a hibás. Ha nem tudja valaki a Wikipédia egy ingyenes netes enciklopédia, amelyben mindem benne van. De télleg minden. Még eszementségek is, de ez is egy következő bejegyzés témája lesz.] RESUME, hogy amikor a vércsepp zuhan (vagy mit csinál egy csepp) (szerk. Pidigi – esik bazze,esik) vagy két emeletnyit, azt két év alatt készítette el egy számítógépes grafikára szakosodott cég. Egy év? Hogy mi volt benne annyi nem bírom felfogni. Legfeljebb akkor tudom elképzelni, ha órabérre dolgoztak.
Akkor tehát új Réteg (kategória) bevezetve és letöltési lehetőség az Operához.

Szánom bánom

Hiába szánom bánom, csak megesett és eltelt elég sok idő újabb bejegyzés nélkül. Nem védekezésképpen, de Kati sem írt rég. (Ez burkolt reklám volt)
Ha azzal a szomorú hírrel búcsúztam, hogy meghalt az MB100, akkor most egy örömhírt közvetíthetek: FELTÁMADT! Igen ez így igaz. Ezt igazából én sejtettem, csak nem akartam elszólni magam. A diagnózis szerint a halálának oka a váltódiót tartó stift eltörése.
Nem igazán szoktam bekezdéseket használni, de most muszáj, hisz annyi dolog történt; és a következőt egy újabb bekezdéssel indítom.
A telefonom is feltámadt. Szegény egy kicsit megadta magát és nem akart bekapcsolni, még tele akkuval sem. Csak világított az e-mail-jelző lámpa. Elvittem szerelőhöz és másnap mehettem is érte, de nem volt kész, mivel a hihetetlen jó kanálisrendszernek köszönhetően a telefonom javítása helyet az üzlet szennyvíztelenítésével volt elfoglalva. Már kész lett és kiderült, hogy vírusos volt. Ezúton szeretnék gratulálni annak a köcsögnek, akinek eszébe jutott, hogy milyen jó poén lenne Symbian-ra is írni egy-két vírust. Egyszer gratulálhatnák személyesen neki…

Béke poraira

Tegnap délután az MB100-at utolsó útjára kísértük el. Az elején úgy tűnt, hogy nem lesz semmi baj és csak egy újabb kellemes emlékkel térünk haza. Ám egy balos kanyar után rájöttünk, hogy már semmi sem lesz a régi. Minden megváltozott. Az üdvrivalgást keserű kacaj váltotta fel. Hírtelen halál volt ez. Véleményem szerint nem szenvedett sokat. A hármast már nem érte el. Az élettelen váltókar rongybaba módjára lötyögött ide-oda. Nem volt már meg az a rá jellemző vidám pörgés, rángatózás, makrancosság. Az elején még bíztunk benne, hogy ez csak egy újabb bohózat a részéről, de hamar rá kellett sajnos jönnünk, hogy ez most halálosan komoly – szó szerint.

Dinoszaurusz

Akárcsak a cím is mondja ma a dinoszauruszokról lesz szó. Igaz nem a Júra kori gyíkokról, hanem napjain dinóiról. Ezeknek van egy nagy előnye: nem kell paleontológusnak lenni ahhoz, hogy megértse őket az ember, elég ha megvan vagy 17-18 éves. Igaz számomra is nagyon vicces a hülye Chio reklám, mikor mondja csacsi öreg papó, hogy sajnálja a régi dolgokat, amiből már nem maradt semmi (igazából nagymamára gondol) és egy Chio sültkrumplitól meggondolja magát és happy az egész család. Ezzel együtt nekem is kezd egy ilyesmi érzésem lenni mostanában, mondjuk egy éve kábé. Szerintem miután elmondom, hogy miért mások is ráeszmélnek, hogy velük is így van, csak nem vették észre.