Hiába szánom bánom, csak megesett és eltelt elég sok idő újabb bejegyzés nélkül. Nem védekezésképpen, de Kati sem írt rég. (Ez burkolt reklám volt)
Ha azzal a szomorú hírrel búcsúztam, hogy meghalt az MB100, akkor most egy örömhírt közvetíthetek: FELTÁMADT! Igen ez így igaz. Ezt igazából én sejtettem, csak nem akartam elszólni magam. A diagnózis szerint a halálának oka a váltódiót tartó stift eltörése.
Nem igazán szoktam bekezdéseket használni, de most muszáj, hisz annyi dolog történt; és a következőt egy újabb bekezdéssel indítom.
A telefonom is feltámadt. Szegény egy kicsit megadta magát és nem akart bekapcsolni, még tele akkuval sem. Csak világított az e-mail-jelző lámpa. Elvittem szerelőhöz és másnap mehettem is érte, de nem volt kész, mivel a hihetetlen jó kanálisrendszernek köszönhetően a telefonom javítása helyet az üzlet szennyvíztelenítésével volt elfoglalva. Már kész lett és kiderült, hogy vírusos volt. Ezúton szeretnék gratulálni annak a köcsögnek, akinek eszébe jutott, hogy milyen jó poén lenne Symbian-ra is írni egy-két vírust. Egyszer gratulálhatnák személyesen neki…
Euro 2008. Gondolom mindenki nézi és aki nem az is. Mondjuk nincs is sok lehetősége az embernek. Mindenhol ez megy. Igaz a Holland-Román meccs egy kicsit furcsára sikeredett. Legalábbis én úgy vettem észre Váradon. Nem néztem egyébként, pedig érdekelt. Nem rejtettem véka alá, hogy nem a románokkal tartottam. De autóból kiordibáltak és sálakat lengettek minden piros lámpánál, meg esküvői meneteket megszégyenítő duda-showt szolgáltattak. Hihetelenül értékeltem. Azt hittem gólt lőttek. Kiderült, hogy még meg se kezdődött. Utólag szerintem erre mondják, hogy ne ígyunk előre a medve bőrére. A sétáló utcai Marco Polo teraszáról szinte dolby-ban lehetett hallgatni a meccset. Mondjuk inkább egy erős 2.1-ben. A fagyizóval szembe ülve a bal front sugárzó az frissen nyitott Oradea terasz volt, jobb frontként az Irish szolgált. Igazi mélynyomó nem volt, de egy surrounddal felért az OK Liberty. A kiszolgálócsaj pedig kicsit késve jött rendelést felvenni, mivel helyzet volt. Kétszer olyan őrjöngés volt a két teraszon, hogy azt hittem, hogy 6-0-val deszkalifikálták a Hollandokat úgy ping-pongosan. Utólag megtudtam, hogy szerencsére nem ez volt a helyzet. 2-0. Mostmár elég erősen a Hollandokkal vagyok a folytatásban, már csak azért is, mert a Franciáknak eléggé elhanyagolható esélyük van. A másik ok pedig az, hogy ha kikaptak volna, akkor hazánk válogatottja továbbjut és előnyös lett volna nekik. Szerencsére nem taktikáztak és nem politika szagú lett a végeredmény. Biztos hajtanak a 23 millió eurós összdíjra. Egyébként, hogy miért nem tartottam a román válogatottal? Ha valami Isteni csoda folytán esetleg megtörtént volna az, hogy kijut a magyar válogatot akkor vajon ők velük tartanak? Hát kétlem. De azért nem vetik meg a Lidlt, MediaMarkt-ot, Euronics-et, ElectroWorld-ot, Tesco-t, Cora-t, Aquatikumot, Hajdúszoboszlót és megannyi dolgot amelyikért át kell kelni a határon. Autópálya úgyse lett volna a befolyt pénzekből, pedig nem lenne rossz. A Mercedes is inkább favorizálta Kecskemétet emiatt (is). Templomra meg már nincs szükségem, szeretnék az eget is látni és nem csak a magyar daruk által felhelyezett kupolákat.
Trix és Flix búcsúzik helyettem.

0 Válaszok to “Szánom bánom”