Ahogyan reméltem, és mondtam, a Spanyolok csak nyertek. Vége az EB-nek emiatt a focinak is vége a blogomon 2010-ig. Van bőven más téma is. Már nagyon várom, hogy megoszthassam a The Happening-ről a véleményemet a nagyvilággal, de még egy kis türelem kell. Leírhatnám akár most is, de nem szeretném, ha nagyon hosszúra sikeredne a bejegyzés.
A mai téma a FélSziget. Ránézésre elég fura a felhozatal. Idén több romániai előadó van, mint az összes többi együttvéve. Eddig azért nem igazán ez volt az arány. Remélem, hogy ez csak azért van, mert még nem végleges a lista. De ettől eltekintve nem lesz rossz. Sőt. Mondjuk ha Demjén Ferenc lép fel elősnek, mondjuk úgy ő nyitja meg a fesztivált, akkor én két dolgot tudok elképzelni. Az első az az, hogy kiáll a színpadra és ennyit mond: „Jó estét kívánok, Kiss Ádám vagyok!” Szerintem ezzel meg lenne teremtve a hétvége hangulata. Ennél valószínűbbnek tartom, hogy a második helyzet fog megtörténni: kilép a színpadra és mielőtt egy büdös szót is tudna szólni, 15-20-an órdítják, hogy „nyomjad Rózsi!” és már vonatoznak is. De az biztos, hogy egy nagyon erős ballagáshangulata lesz a koncertnek. Sose rosszabbat.
Jön a Republic is. Remélem, hogy ez alkalommal jönni fog a süti, és az indiánok majd hordanak valami szenet is. Nem kell túl sokat, de legalább 16 tonna, mivel az nem kék, mint az ég és nem korszerű, de még nem is formálható.
Természetesen a Tankcsapda is ott lesz. Én ezzel kapcsolatban csak egy dologra vagyok kiváncsi. Játszák-e a Mennyország tourist-et. Személy szerint én jobb szeretném, ha nem, mivel már herótom, hogy azt mindenki úgy imádja, mintha fizetnének érte. Nekem is tetszik, de nem erről van szó. Az első gitárriff hallatán már minden csiri biri paraszt és kiegészítőként rajta csüngő pararsztjány egyből úgy ugrik fel, mintha legalább ’89-ben lenne és az Another Bricket énekelné valahol egy berlini utcán.
Ezek voltak az legmainstreamebb együttesek. Én nagyon kiváncsi vagyok a Ghymesre. Lehet sokan nem ismerik őket. Hát nem mondom, hogy én rajongójuk vagyok vagy ehhez hasonló, de egy számukat nagyon várom és remélem, hogy fogják is játszani. Ez a Csillagreggae. Ez így biztos nem mond sokat, de ha azt mondom, hogy Üvegtigris. Kettő. Részeg fószer. Kocsiból. Bajusz és Rezső. Pisál. Nem pisál. Beszáll. De hátra! Na pont ez a szám megy akkor.
03
Jul
08
0 Válaszok to “Half-Island”