
Az N*E*R*D tulajdonképpen a The Neptunes nevű produceri duó Sheldon Haley-vel kiegészült együttes alakja. Így Pharrell Williams és Chad Hugo mellett ő is osztja az eszet a színpadról és láthatóan nem rosszúl. Három albumuk jelent meg, és mindegyiken volt egy-két óriási slágerré vált szám, de mégis a Rock Star című, második lemezükön fellelhető, dal az eddigi legnyagobb szerzeményük. Rengeteg számítógépes játék soundtrack-jében megtalálható, így két Burnout, NFL, Forza Motorsport és egy BMX-es játékban is. Játékok mellett például a Tokyo Drift-ben is hallható volt. Több hivatalos remixe létezik, de mégis a Jason Nevins által készített változat a legismertebb.
A videója – mint látszik – egy iskolai tornateremben játszódik. Főszereplői a sovány gyerek akire a tanár ordibál – akit egyébként Randy Quaid játszik, aki ismerős lehet a Not Another Teen Movie-ből, valamint a National Lampoon’s filmekből is -, a gördeszkák, csajok és persze a majom.
Az album annyira sikeres volt egyébként, hogy kicsit áthangszerezve 2002-ben újra kiadták. Ehhez hozzájárult a Spymob nevű rock együttes is és így a végeredmény egy powerpop-os/rock-os egyveleg lett.
Nem igazán tudtam eldönteni, hogy videóhoz vagy zenéhez tegyem, de talán egy hajszálnyival jobb a zene része, mint a videó.
N*E*R*D – Rock Star (In Search of…, 2001)
'Zene' kategória archívuma
N*E*R*D – Rock Star
Wes – Alane

Az abszolút győztes szám. Már ‘97-ben nagyon tetszett, de most talán mégjobban. Olyan 2000 körül nem játszotta semmi már és ekkoriban meg is feledkeztem róla. Aztán olyan 3-4 éve eszembe jutott, de annyira emlékeztem az egészből, hogy egy köver néger énekel és fehérben táncolna a domboldalban, meg hogy a címe talán Dance of the tribe. Az utolsó emlékem vele kapcsolatban hamisnak bizonyult, de még is így megtaláltam igaz egy 1000 számot tartalmazó RTL Ultimate zenecsomagot kellett átnéznek (áthallgatnom) érte, de megérte.
A számot egyébként Wes Madiko camerúni énekes jegyzi, aki egyébként az Oroszlánkirály 2 egyik slágerét is magáénak tudhatja (Youpendi). Ez a szám egyébként Franciaországban mai napig a 18. legjobban eladott maxi, míg Németországban is az előkellő 84. helyet foglalja. Igaz most, hogy meghalt MJ biztos egyel-kettővel hátrébb esik.
Wes – Alane (Welenga, 1997)
Gala – Freed From Desire

Második kedvenc számom. Erről már több információm van szerencsére. 1996-ban jelent meg, az olasz Gala nevű énekesnő előadásában – egyébbként ő is az egyik társszerzője is. Európaszerte a slágerlisták élére került, a legfontosabbnak számító német, francia, angol valamint olasz listákon is, de ezen kívül Dániában és Görögországban is. Több remixet is készítettek már akkoriban is, de még ma is lehet találni újabb és újabb feldolgozásokat.
Gala – Freed From Desire (Come into My Life, 1996)
Griffith – Murderer
Ez a harmadik kedvenc számom. Nem rég találtam meg egy piaci “eredeti” kazettán lomtalanítás alatt – ha minden igaz 12. születésnapomra kaptam.
Semmi információt nem találtam az előadóval kapcsolatban, de annyi tuti, hogy 99 előtti, mivel akkori Hit Mix-en van meg nekem.
Griffith – Murderer (????, ????)