Posts Tagged ‘PKE

05
Apr
09

Gombaaaa

Szokás szerint volt egy jó kis szünet. Szintén szokás szerint nem nyitok vitát róla. Mindenki annak örüljön, ami van és ez most a jelen bejegyzés; szám szerint a nyolcvannegyedik.
Mint azt már régebben elhatároztam egy párszor, most is úgy döntöttem, hogy rendszeresen fogok írni. Meg fog változni a külalakja is a blogomnak, mivel a mostani nem tetszik. Igazából már akkor sem tetszett, amikor kiválasztottam, de az egyszerűsége és átláthatósága miatt tettem. Majd lesz valami South Park-os … vagy nem.
Úgy érzem, hogy a mai is egy hosszúra nyúló „újrakezdő” bejegyzés lesz. A régebbiekhez képest annyi a különbség, hogy most ez nem zavar. Dále bulé lesz amekkora lesz.
Akkor hát sorra veszem azokat a dolgokat, melyekről pár szót fogok ejteni ma. Kezdem az egyik legfontosabbal, a South Park-kal. 12. évad fut magyarul, 13. pedig angolul és ami a legfontosabb nagy felbontásban (720p). Óriási a különbség és sajnos csak ez az ami valamit emel a színvonalon. Nem gondoltam – és tényleg még rémálmaimban sem –, de sajnos látványosan romlik a SP minősége. Igazából nem tudom meghatározni, hogy mi a rossz benne és azt sem, hogy mi hiányzik belőle, de érzem. Talán egy, a részen végigvonuló poén, vagy látványos fordulatok, de valami tuti. A 13. évad már jobb az előzőnél, de még így sem hozza pl. a 9. vagy 10. színtjét. Reménykedem azért még, hogy nem jut az Esti Showder sorsára. Sajnos azt már igazából nézni sem tudom, annyira ellaposodott számomra. Kár írte!
De ha sorozatról van szó, akkor nem hagyhatom ki a Sofőröket. Hát az valami eszméletlen. Egyfajta dokumentum-reality hibrid. Természetesen nem a szó klasszikus értelmében dokumentum film, csak így próbálom egy szóba foglalni azt a kategóriájú reality show-t, amely nem a megrendezett verekedésekről, helyzetekről és hasonlókról szól, hanem tényleg valós környezetükben mutat be embereket és, hogy miként cselekednek. A Viasat-on ment 2007-ben, de én csak most találkoztam vele. Sajnos csal egy, tíz részes, évadot ért meg, de az nagyon odab**sz! Majka és Gianni (nem biztos, hogy így írják – az olasz szakács-műsorvezető vagy mi) vezeti és az a lényege, hogy keresik Magyarország legrosszabb vezetőjét. A nemegyenlőség érdekében mind férfiak, nők és buzik (de tényleg buzi, nem is titkolják – meg mondjuk nem is tudnák!) is indulnak eme titulus megszerzése céljából különböző vezetői gyakorlatot és rekeszizmokat komolyan igénybe vevő próbákon. Majd a műsorról bővebben egy következő bejegyzés alkalmával. Olvasás folytatása ‘Gombaaaa’

18
Feb
09

Re: BRB WTF LOL

Hát igen, eltelt egy kis idő mióta írtam. Sajnos ez más rendkívül fontos tendőimnek tudható be. Ilyen volt az egyetem, ami szinte a hobbimmá vált. Fantasztikus találmány. Akárcsak az ugrókötél. Van akinek bejön, van akinek nem. Hát én a második kategóriába esem. Gondolkodtam már rajta, hogy mi a bajom vele, de nem igazán tudtam eldönteni. Szerintem ha azért átengednének mert én vagyok és akkor kellene bemennem, amikor kedvem szottyan akkor nagyon kamáznám. Ja szerintem így jobb lenne.
Na de természetesen nem minden fenékig tejfel. Kis üröm is csöppen az örömbe, mivel van szesszió. Már csak távoli emlékként él bennem a fantasztikus menedzsment és mikró óra amikor a tanárok csengő-bongó (Viva La Mackey bá!) segít mély álomba, mivel most rajtam a sor, hogy dumáljak. Mondjuk ez nem is lenne olyan nagy gond, csak két problémám van vele. Mikor ők beszélnek én nem szabom meg, hogy mit akarok hallani és akkor zaj van, nem mindent értek. Bezzeg mikor én beszélek…? Na akkor senki nem kiabál, kér pikszet (lllegjobbb!!!!) vagy lapot, nem játszik a telefonján, nem sminkel, cseveg, buzgálkodik (amit köztudottan tilos tanintézményekben, különös képpen műhely órán), eszik, iszik, horkol, kikérőzködik, megérkezik, átül, farag, telefonál, SMS-re reagál (természetesen szóban, mintha hallaná a küldő). Egyszóval csend van. A második problémám az az, hogy nem beszélhetek arról ami engem érdekel. Pedig abban nem lenne hiba és így én is átadhatnák valamit tapasztalataimból. Sajnos ez így marad még egy ideig és csak két szóban tudom összefoglalni. Kár írte!
Olvasás folytatása ‘Re: BRB WTF LOL’

17
Nov
08

Public Service Announcement

Kredok - Coming Soon
Hamarosan

16
Nov
08

Public Service Announcement


Hamarosan

21
Oct
08

Gloria Victis

Egy kis szabadságot veszek ki, emiatt nem fogok írni legkevesebb három napig.
Aki olvassa a blogom, az tudja, hogy ebben nincs semmi új, tehát ezt csak dicsekvésből mondtam …. bluúúúúúú, mivel én megyek Pestre, te pedig nagyvalószínűséggel nem.
Azért ezt az alkalmat meg kellett ünnepelni egy új személyre szabott polóval is. Íme itt a designje, csak valahogy sajnos ilyen elmosódott lett a kép. Azért dolgozok majd rajta, hogy valami látszódjon is belőle (Dang!!!!)

U.I.: Bezzeg ha te is jönnél a Gloria Victis-re, akkor már holnap láthatnád.