Ezennel bemutatom az első, teljesen saját készítésű tutorial-om (nem mintha lenne bármilyen másom is)!
Elég sok kulisszák mögötti dolog érdekel – filmek, zene, szinte bármi -, ezért gondoltam, hogy összedobok egy “Hogyan készült?” stílusú videót az egyik általam készített grafikához.
Kb. egy hete jött az ötlet, hogy megörökíthetném egy grafika létrejöttét – ekkor már elkészült az Össznépi GRILLezéses -, és úgy gondoltam, hogy egy már meglévőt kellene újrarajzoljak, mivel sokszor az eredeti ötlettől eltérek, sok felesleges mozdulatsort teszek, ugrálok ablakok között, és valószínű, hogy egy fél órás-órás videó nem sokakat érdekelne, még ha a téma fel is költötte az érdeklődését. Ezért esett a választásom a már említett logóra, meg mivel ideális delikvens volt a célra, hisz:
– van benne írás, itt-ott kicsit feldobva,
– egy pár minimális effekt (drop shadow, glow-szerűség)
– saját készítésű grafika – így bemutatva, hogy milyen egyszerű megrajzolni egyes hétköznapi dolgokat.
Remélem van akinek segít, ha másban nem is, de bő negyed óráig nem kell újra jó zenét keressen.
Soundtrack:
Grasu XXL – LaLa Song (featuring Guess Who) (MusicExpertCompany, 2011)
Grasu XXL – Turbofin (featuring Mitză) (MusicExpertCompany, 2012)
Grasu XXL – Tare Frate (featuring Mitză) (MusicExpertCompany, 2013)
Mitză – Bine Rău (featuring Grasu XXL) (MusicExpertCompany, 2013)
Mitza – Bright Lights Bigger City (featuring Grasu XXL vs. Cee Lo Green) (Remix) (MusicExpertCompany, 2012)
Grasu XXL – Phen So Khames (Agresiv Mix) (2007)
Grasu XXL – Jos Jos Jos (Agresiv Mix) (2007)
Tech info:
Inkscape (v0.48.4)
aTube Catcher Studio Suite (v3.8.1469) – Screen Recorder
Microsoft Windows Movie Maker (v2012)
Ahogy már nem egyszer, nem kétszer megtörtént, ismét nagyon sok ideje nem volt mozgás a blogomon, ami miatt ismételten elnézést kérek és azért is sajnálom, hogy így történt, mivel tényleg szeretek írogatni ide – és úgy egyébként. Igaz nem látszik, de lusta se vagyok blogolni, csak valahogy mindig úgy alakul, hogy mással töltöm el az időm. Igaz sokszor nem látszik, de nem 1-2 perc alatt készülnek a cikkek, mivel vagy hosszas netes-barangolás után jön az a bizonyos szikra, vagy valami projektnek nevezett – társadalmilag hasztalan mókázással töltött órák – dolog után szedem karakterekbe gondolataimat.
Ismét egy változtatást ötlöttem ki, melyet reményeim szerint alkalmazok is. Úgyis annyira népszerűek a vicces képes oldalak, ezért az internet minőségi poénjait is itt fogom megosztani. Itt nem lesznek meme-k, indokolatlan demotiválók, buta, semmitmondó idézetek és hasonlók, hanem valóban ötletes képek, esetleg gif-ek és videók katlanja válik a Cartman’s Land-ből. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy napi 20 bejegyzés fog születni az esetleges látogatószámnövelés jegyében és a hosszabb, eddig a blogra jellemző cikkek sem fognak megszűnni, csak “ők” az eddigiekhez hasonlóan ritkán “születnek”.
Zárásképpen egy időtlen klasszikussal búcsúzom:
És íme itt a Skizo Projekt második darabja, amely a hangzatos “Meleg Hógolyó” nevet kapta – amely név tiszteleghetne az első próbálkozásom sikertelenségének oka előtt is, akár. Leegyszerűsítve a problémát: télen, amikor kint hó van, nem lehet flancolási céllal hógolyó-olvadást videózni… mivel nem olvad! Persze én voltam a kretén, hogy erre nem gondoltam, de azt hittem a Nap ereje elég ahhoz, hogy egy marék havtot (mert így van helyesen a ragozása, természetesen) elbágyítson. Tévedtem, ezért – szó-figyelj-vicc következik – jegeltem a projektet – fagyasztóba raktam két hógolyót, hogy a jobb idő beköszöntével leforgathassam a természet eme alulértékelt csodáját.
Az első próbálkozásom nem csak a túl alacsony környezeti hőfoknak köszönhetően bukott meg, hanem azért is, mivel ahhoz csak elég volt, hogy egy keveset leolvasszon a golyóból, ami gyönyörűen kifutópályaként működött és a maradék (97%) legurult a párkányról. Ezt a pillanatot nem kaptam el, mivel a “forgatási helyszínnek” háttal ültem a gép előtt és csak az egyik ellenőrző odapillantás alkalmával tapasztaltam, hogy már nincs hógolyó. Furcsállottam is, hogy ilyen gyorsan megment. Visszanéztem a videót és láttam, hogy az egyik képen még ott van, 5 másodperc múlva pedig már nincs… ekkor tudatosult bennem, hogy ez megöngyilkolta magát. A mélybe tekintve beigazolódott legnagyobb félelmem: ott hevert kettényílva, élettelenül a végtelen tengert alkotó testvérei között (leesett a behavazott fűre).
Két finomítást eszközöltem a terven: megvártam a meleget és kitámasztókavicsokat használtam – ez utóbbiak látszanak a videón.
Olyan másfél órát tartott az olvadás és jól látszik, hogy mennyire lelassult a folyamat a videó felénél – ekkor már lement a Nap és a hőmérséklet is visszaesett. Jól megfigyelhető a Nap mozgása a jobb szélen lévő kapualj árnyképein.
Igaz elég kis putri az egész, de valahol el kell kezdeni, és azóta készítettem egy stop-motion-t (amin szintén látszik, hogy fajtája első példánya), valamint egy fasza fényeffektes videó terve is elég előrehaladott fázisban van – a fejemben.
A következő fejezet a stop-motion lesz, kb. másfél hét múlva – annak fasza kis kerettörténetet is összedobtam.
Tech info:
Apple The New iPad (aka The Old New iPad aka iPad 3rd generation) – main camera
iMotion HD @ 5 spf
1080 pics exported @ 30 fps
Rengeteg idő után az az eset áll fenn, amikor több anyagom van a blogra, mint amennyit “ki tudok nyomi”. Igaz – sajnos – a Top 100-as nem evoluál(-l, ha ha ha), de hát inkább csinálok új, érdekesebb tartalmakat, amikor van rá időm.
Múlt héten a PEN volt, szóval akkor semmivel nem haladtam, de meló közben született egy pár jó ötletem. Ilyen például az idei PDN – Partiumi DiákNapok (amely május 22. és 26. között fog zajlani) logója, pólóterve és úgy a rendezvény egész identitása. Ehhez ma le is forgattam két kis videócskát. Egyenlőre azon filózok, hogy mikor és hova töltsem fel a promós cuccokat. Elkészült a XII. PDN Facebook-esemény is (a képre kattintva bejön), amely egyfajta aggregátora lesz a rendezvénnyel kapcsolatos anyagoknak. Ahogy az a Skizo Projekt – I. fejezetben is volt, az általam készített videó(k)hoz minden alkalommal készül részletes leírás és valamilyen werk-anyag – ami remélhetőleg, rendszerint itt lesz látható.
A PDN-hez van már Facebook-cumó, lesz nyomtatott plakát, sticker, előzetes előzetese, előzetes, promóvideó (igaz ehhez szükségem van valaki segítségére, de ő még nem tud róla) és werk. Ezek max. egy héten belül elérhetővé válnak.
Már megszületett a PKED Gólyatábor – előreláthatólag 2013. szeptemberének utolsó hétvégéje – promoválásának terve, és már kezd a megvalósítása is kikristályosodni.
Ezeken kívül a Skizo Projekt – II. fejezete is 90%-ban kész – ez az a bizonyos nem téli-hógolyós menet.
Szóval sanszos, hogy felpörögnek a dolgok az elkövetkezendő pár napban.
Igaz még mindig a Top 100-zal lógok, de a következő videó mellett nem tudtam elmenni szó nélkül – már csak azért sem, mert tuti bent lesz a listában is: megjelent a Can’t Hold Us Down videója! Már-már tökéletes szám, egy hozzá méltó videóval, ami együtt megpályázza és konkurencia hiányában meg is nyeri a “YouTube-on leghasznosabban eltölthető 7 perc” címet.
Még mindig a kedvenc részem, ami azért jó mert jó – akárcsak a szaxi: “So we put our hands up like the ceiling can’t hold us”.
Enjoy Coca-C…this shit right here:
Sajnos nem jött össze erre a hétvégére a Top 100 zeneszám, mivel grandiózusabb projekt mint amilyenre számítottam. Igaz időm se volt túl sok, de eddig így állok: 161 kiválasztott és kb. a lista 25%-nál tartok. Szóval ez még elhúzódik egy ideig.
Addig is megosztok egy Top 200-as gyöngyszemet – ez biztos nem fér bele a 100-as listába, de nagyon szeretem azért. Igen ma is hallgatom.
U.I: Külön értéket jelent a gyönyörű rajongói videó – nem találtam meg ezt a verziót (Újratöltve albumos) más képpel, de így utólag örülök neki.
Igaz nem blogoltam aktívan egy jó ideje – igaz most megvolt az oka, a Zabhegyező Gyerekfesztivál “személyében” -, de egy pár új témát kitaláltam, melyeket itt fogok bemutatni. Az egyik ezek közül és egyben a leggrandiózusabb a Top 100 zeneszám című cikksorozat. A lehető legegyszerűbb módon akarom levezényelni ezt a monsztre listát: minden nap felkerül egy szám – videóval, ha van olyanja neki -, míg elfogynak. Terveim szerint jövő hétvégén indulhat el ez az egész, mivel kell egy pár munkaóra összeszedni a listát. Kicsit félek attól, hogy valamelyest egyhangú lesz, mivel jó pár Eminem és Ákos szám kell benne szerepeljen, ezért gondolkodom azon, hogy mondjuk max. 5 szám szerepelhet benne egy előadótól – de ez majd a gyűjtögetés folyamata alatt dől el.
Ezenkívül gondoltam rá elindítok egy Beady Projektet a Skizo Projekten belül, mely a szakállnövesztésemre koncentrál, igaz ezzel csupán annyi a gond, hogy most a leghosszabb a szakállam és 0-nál kellene kezdenem, de kedvem nincs levágni, hogy újból megnövesszem, de lehet az lesz – ez még eldől.
Már egy ideje gondolkodom a Photo Everyday Projekten is – amely során minden nap készül egy kép a “főszereplőről” -, ám ennek gyümölcse úgyis legkevesebb egy év után érik be, így legfeljebb a megkezdéséről és a zérusképről fogok majd bejegyezni.
Valami stop-motion-os cuccot is össze akarok hozni, hogy továbbfejlesszem a timelapse-ket. Ezzel kapcsolatban még csak távoli terveim vannak.
Idén ismét elkezdtem összeírni a filmeket, amiket nézek, így gondoltam arra, hogy nagyon röviden elemzem majd őket. Eddig 37 filmnél tartok és 69%-a tetszett – benne van egy 6-7 darabos filmmaraton is. Sajnos, ha kiveszem a statisztikából a már ismert filmek újboli megtekintését, akkor 35%-a szar volt a filmeknek.
Van tehát egy pár irány, remélem kitartás is párosul hozzájuk.
Bikinis Törpe: Jó napot kívánok kedves olvasók! Dupla visszatérésnek is nevezhető ez a riport, mivel én sem gyakoroltam riporteri szakmám már évek óta és az interjúm alanya, a Madagaszkár híres-hírhedt Rico-ja sem hallatott magáról az említett film harmadik része óta. Köszöntelek hát Rico, hogy érzed magad?
Rico: Szervusz Törpe! Nagyon jól köszönöm, igazán felvillanyozó volt az elmúlt hét. Újra pörgök, újra úgy érzem magam, mint anno a Madagaszkár első részének a forgatása alatt. Persze nem ugyan olyan a helyzet, de hát változtak az idők és velük az én igényeim és elvárásaim is.
Bikinis Törpe: Pontosan mi is az apropója ennek a nagy jókedvnek, ennek a ragyogásnak? Az olvasók nem láthatják, de valóban ragyogsz – persze nem amolyan Edward-os stílusban.
Rico: Egy új projektet indítottunk el egy kedves ismerősömmel, Cartman-nel. Már az első fázisán túl vagyunk a projektnek és nagyon tetszik az eredmény.
Bikinis Törpe: Persze már mindenki tud a projektről, mert elég nagy sikert aratott a legnagyobb közösségi oldalon, de azért légyszíves mondd el hogy történt a megkeresés. Egyből igent mondtál?
Rico: Nem, sőt! Először elzárkóztam a felvetés elöl. Ez az igazság. Tudod, úgy voltam vele, hogy a Madagaszkárok és a Madagaszkár pingvinjei után nekem már csak felfele vezethet az utam és csak óriási nevekkel vagyok hajlandó dolgozni. Tulajdonképpen vártam, hogy a sült hering a számba ússzon. Meghallgatásokra sem jártam, le is néztem Skipper-t meg Kowalski-t, mert ők még megtették. Sajnos túl fent hordtam a csőröm és, nincs mit kertelni, lecsúsztam. Szinte a feledésbe merültem, akárcsak a Közlegény. Elég rossz passzban voltam, bevallom ittam is. Hívhatnám eddigi életem mélypontjának is. Már egy jó ideje kölcsönökből tengődtem, de még mindig nem fogtam fel, hogy én vagyok ezért a hibás. Emlékszem egy keddi napon keresett meg Cartman azzal, hogy van egy ötlete és segíthetnék neki. Ezután felvázolta a koncepciót, amit én igazából végig se hallgattam, mert úgy éreztem visszalépés számomra. Képeket csináljak? Esetleg később valami videót is? Hol jön ez a mozifilmekhez. Mondtam neki, hogy nincs időm erre és bocsásson meg, de más dolgom van. Ő el is ment, de mondta, hogy még felhív, gondoljam át.
Bikinis Törpe: És csak így elküldted? Ezek után mégis, hogy jött össze a közös munka?
Rico: Hát másnap épp kiléptem az ajtón, mikor csöngött a telefonom. Visszamentem, mert vártam egy telefont egy rokonomtól, akitől kértem egy kis pénzt az albérletre. Először dühös lettem, hogy Cartman szólt bele, mivel, mint mondtam, nem rá számítottam. Azt kérdezte, hogy átgondoltam-e a dolgot?
Bikinis Törpe: Ekkor egyeztetek meg?
Rico: Nem, még ekkor is elutasítottam. Feldúlt voltam és igazán nem érdekelt a dolog. Ezután elmentem italt venni, be is vásároltam a legolcsóbb konyakból egy pár üveggel, meg egy pár ampulla vodkát is hozzácsaptam. A kasszánál jött csak a felismerés, hogy egy peták sincs nálam és nem azért, mert otthon felejtettem, hanem mert már semmi pénzem nem volt.
Bikinis Törpe: A Madagaszkárok után járó fizetésed a bankban volt?
Rico: Természetesen… amíg átutalták. Ahogy megjött az értesítés a számlára érkezésről, egyből kivettem és elkezdtem felelőtlenül költekezni. Először is elutaztam Madagaszkárra. Nem tudom, hogy tudták-e az olvasók, de a filmet a nem ott forgattuk, sőt Európába se utaztunk egyszer sem. Amerikában szétszórva voltak a forgatási helyszínek és egyszer utaztunk le pár hétre Brazíliába – az őserdei részeket leforgatni. A többi trükkfelvétel és digitális utómunka volt. Szóval úgy éreztem, hogy nekem el kell jutnom Madagaszkárra. Bevallom azt sem tudtam merre lehet. Természetesen úgy éreztem, csak nagymenőként utazhatok ezért hajót béreltem és vagy 30 ismerősöm meghívtam a kéjutazásra – még fókákat is vittem.
Bikinis Törpe: Ez melyik rész után történt?
Rico: A harmadik után. Az első nem hozott olyan sokat, míg a második utáni gázsim nagy részét a menedzseri díj és tartozásaim rendezése vitte el.
Bikinis Törpe: És az említett hajóút milyen volt?
Rico: Nagyon jó, folyt a pezsgő, csak heringet ettünk. Ám a Madagaszkárra való megérkezés csalódás volt, mivel én úgy gondoltam, hogy az egy olyasmi hely mint egy állatkert Las Vegas-ban. Hát nem. Angolul is épp egy páran beszéltek, nagyon visszamaradott hely. Felbosszantottam magam és elrepítettem a bagázst Monaco-ba, mivel hallottam, hogy ott van a dolce vita. Ez valóban így is volt, de rettentő drága minden. Itt el is vertem a pénzem nagy részét…
Bikinis Törpe: És itt jutunk vissza oda, hogy a kasszánál állsz az üzletben, üres zsebbel.
Rico: Igen, tehát nem volt nálam egy peták sem, de az italt nem akartam otthagyni. Elborult az agyam és zsebre vágtam egy vodkát, fogtam egy konyakot és felborítottam a rágógumis polcot, majd mondtam, hogy “Én Rico vagyok, egy sztár vagyok, nekem ez jár!” – vagy valami ilyesmit. Ekkor odaszaladtak a biztonságiak és, szó mi szó, jól elagyabugyáltak. Meggyepálva, pia nélkül kerültem haza. Így ültem otthon, hónapok óta először józanon és belegondoltam, hogy sehová nem tart az életem. Pár óra önsajnálat után fordult meg a fejemben, hogy a Cartman által felajánlott lehetőség lehet a kiút a kilátástalanságból. Ekkor elkezdtem keresni a számát, de nem találtam sehol. Az is átfutott a fejemen, hogy elmegyek hozzá és személyesen beszélek vele, de nem tudtam hol keressem. Eléggé elkeseredtem, kerestem mint egy őrült egy névjegyet vagy valami papírfecnit, ami esetleg használható lehetne – amin rajta lenne Cartman száma vagy valami ilyesmi. Reggel a kanapé mellett ébredtem, egy kupac papírban, régi jegyzetben, a fejem pedig a telefonkönyvön volt – a ‘C’ betűs neveket bújtam. Pár pillanatig fel se fogtam, hogy a telefon csörgése ébresztett fel. Nem is kell mondanom, hogy mint egy őrült ugrottam a kagylóért. Ő volt az. Ismét a munka miatt keresett és én mondtam neki, hogy szívesen elfogadom a felkérését.
Bikinis Törpe: És ekkor kezdetét vette tehát a tündérmese?
Rico: Mondhatni, igaz én még ekkor nem tudtam. Egy óra múlva (szerk. a telefonbeszélgetés után) már nála voltam és átbeszéltük az elképzelését. Mit is mondjak? Nem pont erre gondoltam… sőt! Még mindig úgy éreztem, hogy ez nem méltó folytatása az addigi karrieremnek, de tudtam, hogy nincs más választásom a visszatérésre.
Bikinis Törpe: De mégis belementél.
Rico: Viccelsz? Nem volt más választásom, ezzel tisztában voltam. Persze ez így csúnyán hangzik, mivel jó a projekt, ahogy be is bizonyosodott, csak nekem voltak más elképzeléseim. Tudod mi volt az ami a kényszer mellett amellett szólt, hogy menjek bele ebbe a munkába?
Bikinis Törpe: Nem, mi volt az?
Rico: A fiatalkori magamra emlékeztetett! Igaz ő jobb kilátásokkal bír, mivel elszántsággal párosul tapasztalatlansága. Nálam pedig eszméletlen mennyiségű magabiztossággal, ami már káros volt a józan ítélőképességemre is. Nála tapasztaltam, hogy az önbizalom és a magabiztosság nem ugyan az. Míg az első sokkal pozitívabb, az utóbbi gyakran átcsap menőzésbe és pofátlanságba. Én vagyok rá az élő példa.
Bikinis Törpe: Mesélj egy kicsit a közös munkáról? Milyen volt ismét, így már-már egy év után, az objektív előtt állni.
Rico: Magáról a munkáról nem igazán beszélhetek, mivel akkor kulisszatitkokat lőnék le, az “I. fejezet” fantázianévre hallgató projekt minden mozdulata pedig már ismert. Annyit elmondhatok, hogy Cartman valóban maximalista és fáradhatatlan. Azt gondolná az ember, hogy egy olyan egyszerű kép, mint az I. fejezetes 5-10 perc alatt készül el. Ez nem igaz. Mindenki láthatta a 9 képes rácsot… na az kb. a 20%-ka a befektetett munkának. Több tucat képet lőtt. Ha valami nem úgy jött össze, ahogy elképzelte, akkor átállítottunk mindent, beállást is cseréltünk. Nagyon sokat tanultam belőle.
Bikinis Törpe: Egy pár információmorzsa arról, hogy mire számíthatunk?
Rico: Sajnos erről nem beszélhetek, de annyit elmondhatok, hogy lesz egy téllel kapcsolatos projekt, amellyel meg kell várnunk a jobb időt. Ez így elég ellentmondásos, de majd a publikálás után kiderül, hogy miről van szó. Annyi biztos, hogy rendkívül érdekes lesz. Nagyon sok elképzelése van még Cartman-nek, de még kevés van annyira kikristályosodva, hogy megvalósítható legyen. Rengeteget kísérletezünk, sokat szórakozunk közben, azzal együtt, hogy ez tényleg egy komoly munka.
Bikinis Törpe: Tehát kijelenthetjük, hogy nem bántad meg, hogy elfogadtad a felkérést.
Rico: Igen, mondhatjuk, hogy nem bántam meg! De ez így nagyon alul értékelné azt amit érzek és amennyit ér ez a projekt. Kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb döntése volt elfogadni a megkeresést.
Bikinis Törpe: Úgy érzem, hogy amit elmondhattál, azt elmondtad, így nem marad más az elköszönés előtt, mint megkérdezzem, hogy üzennél-e valamit olvasóinknak?
Rico: Igen. Azt üzenem mindenkinek, függetlenül attól milyen sikeres, hogy vegye le a túlzott magabiztosság szemüvegét és tisztán látva értékeljen minden lehetőséget, mivel ha egyszer nem úgy történik valami, ahogy eltervezte, akkor ne legyen ez egy átléphetetlen törés, amely esetleg rossz irányba tereli az életét.
Bikinis Törpe: Rico, igazán köszönöm az őszinteséged és úgy érzem mindannyian valóban tanulhattunk valamit tőled a mai napon. Én megköszönöm, hogy itt voltál!
Rico: Én köszönöm a lehetőséget!
Bikinis Törpe: Önöknek is köszönöm kedves olvasóim, hogy minket választottak és ígérem, hogy sok hasonlóan tanulságos történettel fogok szolgálni. Vigyázzanak magukra és továbbra is drukkoljanak a denveri Mustang-ok bajnokcsapatának!
Zárásképpen pedig jöjjön egy gyűjtemény Rico eddigi munkásságából.
Remélem, hogy jelen bejegyzésem a blogom újraindulását előidéző szikraként vonul be a történelembe – természetesen amellett, hogy saját maga is rendelkezik egy nem kis értékkel.
Már időtlen idők óta nézegettem érdekesebb fotókat, grafikákat a neten, aztán elkezdtem ezeket lementeni, azzal az ürüggyel, hogy valamikor majd jól jönnek. Ezek a képek messze túlmutattak a viccesen felöltöztetett kutyákon és az igazi demotiválókon. Egyféle művészeti inspirációknak tartottam őket. A napokban, amikor, jó idő óta, újra találtam valami lementeni valót, vágott arcon a felismerés, hogy nem csak magam előtt kellene tolnom azt a tervet, hogy én is valami ezekhez hasonlót csináljak, hanem léphetnék is már.
Persze nem ajnározom magam ezért az első próbálkozásért, de az általam, saját magam számára, felállított célt elértem és az elvárásaimnak megfelel az eredmény. Annyira újralakkozódtam ettől, hogy rittyentettem is egy új kategóriát a – már kismilliószor – Főnix-madárként feltámadó blogomra. Ez nem más, mint a címadó (reményeim szerint) sorozat, azaz Skizo Projekt – amely a Skizofrén Projekt rövidítése, természetesen.
Ez az első felvonás egy egyszerű hosszú expós kép, amolyan 3 majom stílusban. Így utólag belegondolva inspirációnak jelölném meg Kecskeméti Dávid Időprés című projektjét, igaz nem volt tudatos a másolás, csupán az eredmény láttán kapott el egy enyhe deja vu. (Azért megkockáztatnám, hogy az övé egy parányit professzionálisabb, igaz – az isteni Badárt idézve – “az a szar, hogy már megint esélyünk se volt” alapon nehéz bármilyen párhuzamot vonni kettőnk műve között, még ha nem is veszem figyelembe, hogy ő kb. olyan rég fotóz, mint amióta én beszélni tudok és gondolom a használt flash ára túlmutat az én egész technikámon).
Rátérve a konkrét “műre”: a nem hall, nem lát, nem beszél témájú ikonikus majmos installációt akartam saját szájam-ízére formálni és úgy érzem sikerült is.
Igazából csak játszottam a hosszú-expóval és fény-rajzoltam, mikor jött az ötlet, hogy világítsam meg magam, aztán álljak arrébb, aztán ismételjem meg az előzőt és ezt még egyszer. Ekkor még egy kis fényerejű lámpát használtam, ám hamar lecseréltem a telóm vakujára. Az első épkézláb eredmény a 9-es mátrix/rácsfotón 0,0 koordinátáinál található. Ez annyira megtetszett, hogy nekifogtam “lövöldözni” és a kép projektté vált. Első és egyedüli nagy problémám az volt, hogy a gépemen nincs manuális fókusz, így elvileg ott kellene állnom, ahol majd a kép készül rólam, de így nem tudok exponálni – mivel természetesen távirányító sincs a géphez. A nincs hozzá értem úgy, hogy nem létezik hozzá. Egy Panasonic DMC-ZS10-em van (amerikai modell, megegyezik az európai TZ20-assal). Hosszú mesét rövidre zárva nem akartam kis kategóriás DSLR-t és mindenképp kellett egy zsebre vágható gép, kielégítő manuális móddal.
Hogyan készült videó a tovább után! Bővebben…
Ismét rengeteg idő telt el mióta legutóbb írtam és természetesen akkor is megígértem, hogy nem fogom hanyagolni a blogom, de sajnos ez alkalommal se úgy történt ahogy terveztem. Most azonban … lehet … valószínű csak összeszedem magam és beadom az epit neki (Vészhelyzet-kedvelők előnyben).
U.I.: Természetesen a cím a manapság oly népszerű film-újrahasznosítási mozgalomra utal.
dew3yl.wordpress.com 