Nem mániákus!

Mint a cím is mondja nem vagyok mániákus, de egy kicsit sem. Igaz megúszhatnám, hogy most ezt leírjam, ha csak simán kihagynám azt, hogy mikor írtam ezt a bejegyzést. Román idő szerint, azaz GMT+2, most 0054 Zulu van. Talán a JAG-ben volt a zulu, vagy valami hasonló témájú katonás filmben. (Gyengébbek kedvért 00:54)
Már eleve van aki megkérdi, hogy minek írok blogot. Van aki azt mondta, hogy senki se olvassa. És? Magamnak nem írhatok? Van aki naplót ír. Én blogot. Egyébként pedig olvassák. Jelen bejegyzés megírásáig 4.404-en nézték meg. Igaz ebből 3.999 én voltam, de köszönom a különbözetet alkotó öt embernek. Hehe…
Most, hogy ennyire híres és népszerű a blogom megengedhetem, hogy egy kicsit szívassam az olvasókat. Vagyis csak egy részüket. Nem túl sokan, de egy páran megjegyezték, hogy „de sok időd van”. És ezt olyan hangsúllyal mintha legalábbis ők sűrgősségin lennének ügyeletesek 24/7 és semmire nem lenne idejük. Szinte megtiszteltetésnek érezhettem, hogy szóba álltak velem. Egy bejegyzés megírása nem túl hosszú folyamat. Mivel tudom a megkezdés idejét most le is fogom mérni, hogy ez mennyi időt vett el az életemből. Igaz, hogy én világ életemben keményen dolgoztam, azért mindig szakítottam időt a fontos dolgokra, amilyen most a blog számomra. Egy ideig főállású kisgyerek voltam, aztán óvodás, majd iskolás. Épp csak befejeztem az iskolát máris egyetemistává váltam. Az órarendem nem volt túl zsúfolt, hála a készítőjének illetve nekem, hogy kicsit hétről hétre megcsonkítottam, és emiatt az egyetem mellett elkezdtem dolgozni. Előszőr fűtő voltam a napnál. Ezután következett a Formatel – amelynek a leírása már nagyon érlelődik bennem. Miután ezt abbahagytam, következett a vonatkerék-felfújó állásom. Eztuán egy kevés ideig passzív munkakeresésbe vágtam, amely nálam már-már munkakönyves állás lett. Sajnos erre nem adtak, de a végén csak átbasztam én Uncle Sam-et és megvolt a munkakönyv. Ezután jött a jelenlegi munkám. Ez lényegében abból áll, hogy különböző városokról írok cikkeket egy turisztikai weboldalnak. Na ez normál meló, normál fizetéssel és nagyon jó munkaidővel. Ha valaki agyilag nem zokni akkor megértette, hogy eddig két munkahelyem volt, ami nem túl sok. Ez összesen nem egészen kilenc hónapot jelent (hat hónap Formatel és három hónap a jelenleginél). Tehát volt időm, mint a tenger. Még ha későn, ami már korán, is feküdtem le, akkor is kipattan a szemem legkésőbb délután négykor. Onnantól azért késő estig csak van egy kis idő. Belefér, elmondhatom, hogy írok a blogomba. Nem töltök órákat a tükör előtt, nem dolgozok hosszú órákat (rendszerint) és nem is netezek mint egy őrült. Nem lógok egész nap a messengeren arra várva, hogy valaki felbukkanjon aztán megrohamozzam a kérdéseimmal. Felhívom, hisz arra van a telefon. És elárulom, hogy ha elfogynak a promóciós percek, nem ugyan abban a hálózatban van vagy, ha esetleg nincs aktiválva a Student akkor is lehet telefonálni. Ezen biztos sokan meglepődnek. És még egy érdekesség: csúcsidőben is lehet telefonálni. Ha már megvettem azt a műanyag szart, akkor használjam. Nem is szoktam órákat hi5-on lógni, hogy frissítsem a profilom. Olyan 2-3 havonta rászánok pár órát és akkor rendbe teszem, Á-tól Z-ig. Itt is szeretnék megállni egy pillanatra. Nem tudom, hogy mindenki tisztában van-e vele, hogy mikor kapsz egy Friend Requestet, akkor olyan lehetőség is van, hogy No Thanks. Azért mikor a Friends mellett két ezernél nagyobb számot látok, akkor elmosolyodom. Voltam már egy pár esküvőn, de még sehol sem láttam 300 embernél többet és úgy igazán termet sem sokkal nagyobbakra. Kiváncsi vagyok, hogy vajon a kosárcsapat tud-e majd játszani, amikor a most-hi5-osok elkezdenek házasodni. Mivel kábé a sportcsarnok elég csak annyi ezer meghívott befogadására. Vagy max azt tudom elképzelni, hogy az uszodában leengedik a vizet és a medencét beáldozzák. Mások lógnak egy kóla mellett órákig egyedül vagy legfeljebb ketten a Lotusban vagy vonalkódra pontosan ismerik már a cuccokat mert annyit jártak az üzletben, de még a kasszát nem látták közelről. Természetesen ha arról van szó, hogy van-e idejük, akkor igen, de eddig el voltak foglalva. Arra a válaszra, hogy mivel rendszerint a válasz: „dolgok, tudod” (ostobenkó kurvás nézés, és agytevékenység tartós hiánya esetén kaccsintás is), „aludtam” vagy „messengereztem”. Valami miatt a „dolgok” már egy nagyon gyilkos szó lett. És van olyan eset, hogy párosul a „folytassam/mondjam még” kifejezéssel is. Ez nem tudom miért, de a beszélőben olyan hatást vált ki, hogy ő valami kivételeset tett, amelyről mindenki tudja, hogy mi és nem lehet visszakérdezni. Általában egy erőltetett mosoly követi és a beszélőtárs is olyan vigyort alkot az arcára, mintha egyet értene vele és pontosan tudná miről beszél. Ha a kívánt reakció elmarad, akkor egy összezavart arckifejezés fedezhető fel, az addig hihetetlenül magabiztos beszélő arcán. A visszakérdezés felér egy újabb Pearl Harborral. Az alvásra nincs megjegyzésem, csak annyi, hogy azt szerintem nem csinálja az ember, hanem csak hagyja. A messengerezést, mint elfoglaltságot én nem értem. Majd lehet én is egyszer megtudom, hogy az milyen, de az is lehet, hogy olyan, mint a „dolgok”.
Egy szó mint száz ez egy nagyon hosszó bejegyzés lett ismét és nem mondtam vele szart se. Az az öt ember elolvassa és ezt is megtudja róla. A többiek, akik nem olvassák a blogom nem tudják meg, pedig róluk is szól én pedig megint elbasztam 37 percet. És még nincs vége se. Te jó Isten.
Már nem fejezem be amit akartam, de holnap igen.

PS: Ha ez a bejegyzés a munkámhoz kellett volna, akkor 25,8 RON-al lettem volna gazdagabb. Pech.